1. Rész [szeptember 1.,hétfő]

Meglepő találkozás

Említettem már, hogy a naplóírásban is különbözünk Dzseniferrel? Én laptopon írom, ő pedig kézzel egy kis füzetbe. Ezt onnan tudom, hogy egyszer, mikor kopogás nélkül léptem be a szobájába, Dzsenifer épp a kis füzetébe írt, és amikor beléptem, akkor hirtelen becsukta…
Kérdeztem tőle:
-Dzseni, mit írtál a füzetbe, hogy ilyen hamar becsuktad, mikor bejöttem a szobádba?
-Semmit, leckét csináltam. - füllentett, aztán hirtelen megláttam a füzet elején nagy betűkkel, hogy „Jennifer’s Diary”, azaz Jennifer naplója. A legtöbb testvér általában megnézi, miket ír a testvére a naplójába, de mivel én is naplót írok, és nem örülnék, ha beleolvasnának, így nem faggattam tovább… meg nem annyira érdekel Dzsenifer unalmas napjai… na de mindegy, ennyit a múltról, most pedig tekintsünk bele a jelenbe.
Reggel nagy nehezen tápászkodtam ki az ágyból, nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de mintha az ágy mindig súgná nekem, mikor épp kelnék ki az ágyból, hogy „még 5 percet maradj” és végül eltelik 15-20 perc is.
Miután végre sikerült elszakadnom az ágytól, próbáltam ruhát kiválasztani magamnak. Mivel már tegnap meg volt tartva az évnyitó, így ma nem kell ünneplőbe lenni, szerencsére. Felsőnek egy halálfejes ujjatlant választottam, mellé pedig egy fekete rövidgatyát és hozzá egy Converse cipőt vettem föl. Gyorsan kivasaltam a hajam és fogat mostam, végül minimális sminket kentem magamra.
Ezután az utamat  a konyhába vettem, ahol anyu épp kávét főzött le apunak, aki valószínűleg még aludt. A szüleimről csak annyit, hogy apu egy cégnek a feje, anyu pedig alkalmazott. Dzseni már várt rám, mivel egy gimibe és egy osztályba fogunk járni, így együtt megyünk a legelső napunkon. A többit még nem beszéltük meg. :D
Mielőtt még elindultunk volna, gyorsan felszaladtam a fullcap-emért. Anélkül én nem megyek sehova se. Ilyenkor Dzsenifer csak a szemét forgatja, hogy mindig sapkába megyek mindenhova
Az úton nem sok mindenről beszéltünk, sőt a 70%-a csendben telt. A suli előtt már rengeteg diák csapatokban beszélgetett, cigizett (ezen már meg se lepődök manapság), deszkáztak (ne kérdezzétek, hogy a tanárok engedik-e a suli előtt) vagy éppen vártak valakire egyedül.
Mi Dzseniferrel nem akartunk kint várakozni, akármennyire is volt még időnk, mivel még csak fél 8 múlt el. Az iskola több épületből is áll (A,B,C,D épület), így inkább úgy döntöttünk, hogy a terem megtalálására „szenteljük” ezt az időt. Gondolhatjátok mennyi diák jár ebbe a suliba… hát nem kevés.
Az aulában néztünk kiírásokat, és találtunk egy olyat is, amin a suli minden egyes osztálya föl van sorolva teremmel és osztályfőnök nevével együtt. A kiírás segítségével megtaláltuk a termünket (persze megkérdeztünk valakit, hogy merre találjuk), ami a B épület 2. emelet 16-os terem.
A terembe beérve nem voltak még sokan a terembe, valószínűleg sokan a suli előtt bandáztak. Dzsenifer és én is találtunk magunknak egy megfelelő helyet. Dzsenifer a középső padsor 2. sorában, én pedig az ablak felőli padsor 3. sorában. Idő közben még néhányan jöttek még be a terembe. 8 óra előtt 5 perccel pedig már majdnem mindenki itt volt, és vártuk, hogy kezdetét vegye a 4 osztályfőnöki óra, aztán mehetünk is haza. Percre pontosan 8 órakor megszólalt a csengő és az osztályfőnök is belépett a terembe. [az osztályfőnök egy szemüveges, 30-40 év körüli pasi]
Az osztályról röviden:
Osztályfőnök: Szalay Tibor
Az osztályban 24-en vagyunk, ebből 9 fiú és 15 lány. [mivel pont annyi pad van, amennyien vagyunk, így pár lány fiú mellett fog ülni. :P]
A fiúkat 4 csoportba lehet beosztani: 4-es banda, kisokos=zseni, kockák és végül egy csendes.
A 4-es banda, akik rossz fiúk és a legtöbb lány álomfiúi. (persze nem nekem :P) Sokszor deszkáznak is udvaron és suli előtt, ők: Hudák Krisztián [Krissz], Nagy Richárd [Ricsi], Lévai Ádám és Balogh Olivér.
Kardos Botond, aki okos és jól tanul. (Fiúknál nagyon ritka, meg kell becsülni… na jó csak vicceltem)
A 3 kocka, akik androidos telefonoktól kezdve az Ipad-okig mindenféle kütyüket nyomogatnak és értenek hozzájuk [az jó…én már le vagyok maradva az ilyenekkel :D]: Kovács Dominik [Domi], Farkas Dávid, Fóti Norbert [Norbi] és végül van egy csendeske, aki alig beszél: Varga Dénes [Denisz, csak mert a fiúk elnevezték így]
A lányok pedig 6 csoportra bonthatók: 3R (plázacicuk), okosok, csendesek, átlagos, balhésok és emo.
A 3R, azaz a plázacicák, akiknek az arcukat egy tonna smink takarja el és milliónyi selfie-t készítenek minden percükről: Molnár Rebeka [Rebi], Horváth Réka, Sípos Renáta [Reni]. A 3R onnan jött, hogy mindhármuk neve R betűvel kezdődik…
Az okosak, akiknek szivacsból van az agyuk (értitek, beszívják a sok tanulnivalót és mindent tudnak): Kis Dzsenifer [Dzseni], Bíró Eszter [Eszti]. A csendesek, akik nem igazán beszélnek: Somogyi Kitti, Németh Liliána [Lili].
Vannak, akik átlagosak és nem igen sorolhatok ilyen kimondott csoportba… beszélgetnek akárkivel, de balhékból kimaradnak: Szegedi Noémi, Szatmári Panna [Panni], Kósa Hanna, Rácz Natália, Bodnár Bettina [Betti].
Vagyunk én és Vígh Nelli [természetesen most nincs itt, pedig a padtársam], akik balhésak és beszólogatunk ennek-annak, akik épp útba esnek.
És van egy emo: Szekeres Kíra.
De ennyit az osztályomról.
Az osztály háromnegyed része elkezdett beszélgetni az első pár percben, így az osztályfőnök nem tudta még elkezdeni az „órát”, úgy kb. 10 perccel később rátért a tárgyra: ellenőrző kiosztás, órarend elmondása, néhány fontosabb dátum, esemény az iskolában, stb…stb. Aztán megszólalt a csengő és meg se várva, hogy az osztályfőnök befejezze a mondatát, kiment mindenki a teremből, velem az élen. Szerintem nem leszünk az osztályfőnök kedvencei, de az biztos, hogy emlékezetes 4 évet csinálunk neki. :D
A szünetet Nellivel töltöttem, aki már az első napon 20 percet késett. A gólyatáborban is elég jól kijöttünk, igaz, az elején még szívattuk egymást és úgy kerültünk közelebb egymáshoz, de azóta majdnem mindig vele vagyok.
A szünetben az osztály többi része papírrepcsiztek (4 fiú…mint egy 5 éves), a plázacicák selfie-ztek (mikor nem?), a többiek pedig beszélgettek egymással vagy éppen telefonon kockultak (nem mintha órán nem nyomogatták volna)
Hiába 15 perces a szünet, olyan mintha csak 5 perces lenne.
Mint az előző óránál, most is kellett kb. 10 perc mire csend lett az osztályba, befejezték a telefon nyomogatását, és nem selfie-ztek. Persze az osztályfőnök már kissé feljebb vette a hangerejét és nagyrészt azért lett csend.
-Gyerekek. A termet, hogy szeretnétek „kidekorálni2?
-Graffiti a hátsó falra? - vetettem föl az ötletem.
-Nem rossz Dzsesszika, de kell az egész osztály véleménye, ha nekik jó, akkor az igazgatóval megpróbálom megbeszélni. De ha lehetne, akkor valami intelligens graffiti legyen! Akkor az osztálynak tetszik ez az ötlet?
A fiúk a hátam mögött egyetértettek, és a plázacicákon kívül majdnem mindenki (valaki tartózkodott és mindegy neki).
-A graffiti olyan csúnya lenne ott hátul! - nyafogott Rebeka.
-Ugyan már, ha ti rajtatok múlna, akkor az egész terem pink színű lenne. - vágtam rá nekik. Az osztály nagyrésze pedig nevetésbe tört ki.
-Pff…az legalább normális lenne.
-Normális? Szerinted a fiúknak milyen lenne egy rózsaszín terem?
-Lányok! Elég! - kiabált ránk az osztályfőnök. -Tegye föl a kezét, akik graffiti mellett állnak? 1,2,3…17.
A többiek tartózkodnak vagy ellentmondanak.
De a graffiti nyert.
A következő téma a szekrények voltak. A suliban mindenkinek van egy külön szekrénye… nekünk a földszinten. Az enyém a 81.-es számú szekrény, Ricsi mellett. :O Hát oké.
Az utolsó 10 percben beszélnünk kellett magunkról néhány mondatban. Hát…elhangzottak elég érdekes dolgok. Inkább nem részletezem az osztály komolytalanságát ezügyben.
Nellivel most úgy döntöttünk, hogy az udvaron töltjük a szünetet. Az árkádok alatt a fiúkat láttuk meg deszkázni. Rögtön rátért a tárgyra Nelli:
-Nézd Dzsesszi, deszkáznak Ricsiék.
-Egészségükre.
-Te miért nem deszkázol ott?
-Meghagyom nekik. Nekem jó lesz a parkban. - mosolyogtam.
-Vagy tetszik neked az egyik srác és csak távolról figyeled. - nyújtotta ki a nyelvét Nelli.
-Nem igazán érdekelnek a fiúk ilyen szempontból..
-Miért nem? - csodálkozott Nelli.
-Az hosszú és nem lényeges.
-Meghallgatlak szívesen.
-Majd egyszer elmesélem, de most induljunk, mert mosdóba szeretnék menni és 2 perc múlva csöngetnek. - mondtam, majd elindultunk, ahogyan sok diák velünk együtt.
A mosdóban plázacicák sminkelték magukat…és szúrós szemekkel bámultak minket, amit persze én nem hagytam szó nélkül:
-Javaslom, hogy a tükröt bámuld ennyire, bár nem biztos, hogy látod attól a sok vakolattól az arcodon.
-Legalább mi adunk magunkra…
-Adtok? Vakolatot biztos..
-Törődj magaddal. - puffogott már Rebeka a csatlósaival, majd kimentek.
Ja amúgy Rebeka a főplázacicu… és Réka meg Reni a csatlósai vagy inkább csicskái, akik mindent megtesznek neki, amit mond.
Már 5 perce becsöngettek, mikor a terembe értünk:
-Nelli és Dzsesszika, örülnék, ha becsöngőre beérnétek pontosan.
-Elnézést, csak sokan voltak az udvaron és fölfelé menet „dugó” alakult ki. - mondtam lazán, mire az osztály nevetésbe tört ki. Najó, kivéve a plázacicákat, akik összesúgtak és a szájukat húzták.
-Üljetek le, és ilyen választ többször nem akarok hallani. - küldött a helyünkre Szalai.
Az órát beszélgetéssel töltöttük, az osztályfőnök hiába mondott bármit is, minket nem igazán érdekelt. Volt, aki zenét hallgatott, volt aki röhögcsélt mindenen a másikkal (mint például én és Nelli), voltak, akik selfie-ztek és voltak, akik aludtak (?). :D Így hamar el is telt az óa. A szünetben a helyemen pihentem, fülhallgatót bedugtam és zenét hallgatva pihentem a padomon. Nelli pedig bealudt. Az osztály több részét pedig már nem tudom.
Az utolsó órán az osztályfőnök csak leült és írogatott valamit, az osztály pedig azt csinált, amit akar.
Mikor vége lett az órának, mindenki sietve ment ki a teremből. Suli előtt megvártam Dzsenifert, aki az osztály utolsói közt jött ki Esztivel együtt. Látom egész jól kijönnek egymással és padtársak is.
-Szia Dzsessz, Eszti is jön velünk, mivel ő is arrafelé lakik, mint mi csak egy utcával lejjebb. - mondta mosolyogva Dzsen.
-Felőlem. - feleltem flegmán. Gyorsan elköszöntünk Nellivel és hazafelé indultunk, hárman. Én zenét hallgattam az úton, Eszti és Dzsen pedig beszélgettek.
Miután hazaértünk, mindketten fölmentünk a szobánkba, letettük a cuccainkat és a konyhába vettük az irányt, mivel éhesek voltunk már. Anyuék már nem voltak itthon, biztos megint későn jönnek haza.
Mivel még csak kora délután volt, és unatkoztam, így úgy döntöttem, hogy kimegyek deszkázni a parkba.
A park 20 percre van sétálva, de mivel deszkával voltam, így 10 perc alatt odaértem.
Meglepetésemre egy ismerős arcot láttam meg a pályánál, ő pedig Ricsi volt. Ahogy láttam rajta, mikor észrevett a deszkán, ő is meglepődött, hogy lát engem.
-Dzsesszika! Hát te hogy-hogy itt vagy?
-Deszkázni jöttem. - feleltem a kérdésére.
-Nem is tudtam, hogy deszkázol.
-Sok mindent nem tudtok rólam.
Ricsinél nem tudom, hogy lehet, de nem voltam bunkó és örültem, hogy láttam… jaj ne. Dzsesszika. Nem lehetsz belé szerelmes! Térj észhez. De az a gyönyörű tengerkék szempár.
-Hahó Dzsessz, itt vagy?!? - zökkentett ki az álmodozásból.
-Ja igen, persze, bocsi…elbambultam. - nevettem kissé kínosan.
-Mutatsz pár trükköt, ha már itt vagy? Gondolom nem dísznek vagy pasizás szempontjából hoztál deszkát magaddal.
-Jaj, ugyan te tuti jól csajozol a deszkáddal. - nyújtottam ki a nyelvem.
-Persze. - mosolygott. -Ki nem? - kacsintott.
-Na mutatsz pár trükköt? - kérdezte, mire én fölpattantam a deszkámra és a pálya felé indultam, ahol rögtön bele is kezdtem a trükkökbe, amiket még tanított nekem egy személy…
-Hűha, lány létedre eszméletlen jó vagy!
-Tudom, sokan mondják.
-Hol tanultál meg így deszkázni?
-Lényegtelen. - mondtam lefelé hajtott fejjel.
-Oh. Értem..múlt.
Ekkor egy szőke hajú lány lépett Ricsihez, és puszit adott neki.
-Szia édes, ő ki? - kérdezte kissé nyávogós hangon. És már tudtam, hogy a barátnője… ki is hitte volna, hogy nincs barátnője. Jézusom… nem, nem vagyok féltékeny. Nem lehetek. Nem mondhatok ilyet. Aaahh.
Ricsi bemutatott minket egymásnak, majd ment kicsit deszkázni magára hagyva a barátnőjét, akit Vivinek hívnak. Én leültem egy fa árnyékába és onnan néztem, hogy deszkázik. Amúgy Ricsi és Vivi 2 hónapja vannak együtt. De nem is értem, miért érdekel ez engem.
2 óra elteltével megjelent Stella, aki szintén deszkázik és mondhatni, hogy jól kijövünk egymással. Stellával megbeszéltük, hogy megyünk mekizni, miután deszkázott kicsit.
Így hamar elment jó néhány óra és már fél 9 volt, amikor mondtam Stellának a mekiben, hogy mennem kell.
Stellával elköszöntünk és haza deszkáztam.
Otthon anyuékat találtam otthon, akik kissé mérgesen néztek rám.
-Hány óra van kislányom? Hol voltál? Holnap suli van! - kezdett bele a fejmosásba anyu. Apu pedig csak helyeslően bólogatott. -Luxus szólni valakinek is, hogy elmentél.
Uh basszus, elfelejtettem szólni Dzsennek.
-Ugyan már. Még csak 9 óra lesz… deszkázni voltam amúgy. Igen, suli van, de leckét nem kaptam OSZTÁLYFŐNÖKIBŐL…akkor mit csináljak itthon? Titeket meg amúgyis mit érdekel, mikor csak reggel találkoztok velünk, mert majdnem mindennap késő este jöttök haza, mikor már alszunk. - válaszoltam már kiabálva.
-Na elég. Ne feleselj, menj föl a szobádba és nyomás aludni! - küldött föl anyu végül ordítva.
-Oké. Csá. - mondtam, majd felmentem a szobámba. Az ajtómat pedig bezártam, hogy senki ne zavarjon. De valaki mégis kopogott…
-Hagyjatok békén.
-Dzsesszika, én vagyok az, Dzsenifer.
Mondta, majd beengettem. Ő csak kérdezte, hogy mi volt ez az ordibálás anyu és én köztem, és ennyi. Elmeséltem neki és magamra is hagyott, ugyanis ment aludni.
Az ágyra lehuppanva elővettem a laptopom és facebook-oztam. 10 új jelölés várt facebook-on (köztük Ricsi is). Ah.. miért érdekel, hogy bejelölt vagy sem? Nem lehetek szerelmes belé… főleg, hogy barátnője van. Ez nem az én világom. Van 2 üzenetem is, Nellitől és Stellától, akikkel nap, mint nap beszélek. Kb. 1 órát laptopoztam, és épp léptem ki face-ről, amikor megjelent egy új chat ablak, ő pedig Ricsi volt:

Ricsi: Szia! Hova tűntél? El se köszöntél.
Én: Elmentem mekibe. Bocsi… csak láttam, hgy jól el vagy, így inkább hagytalak. De most megyek aludni, szia… jó éjt.
Ricsi: Rendben, no para, szia. Jó éjt!

Ezután megfürödtem… meg stb és letettem magam vízszintbe, azaz elmentem fürödni.